Főoldal

Háttértörténetek

Történetek Altorak-földjéről, tizenöt kőről, két kardról és egy törpről

I. Előtörténet

1. A kezdetek

A legenda úgy tartja, hogy egy testvérpár viszályából született a mi világunk. Úgy akarták eldönteni, melyikük az erősebb, hogy ki-ki alkotott egy-egy földet. Megformázták és benépesítették. E testvérpár volt Altorak és Dultorak.

Ha körbenézel a világban, láthatod a hegyeket, a patakokat, az erdőket és a mezőket. Láthatod a horizonton alábukó Napot és a felemelkedő Holdat. Az Ég ezer meg ezer ragyogó csillagát. Érezheted a Szél viharos lágyságát. Ez mind-mind Altorak alkotása. Miközben földjén dolgozott, győzni akarása helyébe szeretet lépett. Imádta nézni, ahogy népei élnek az örök fényesség országában. Beleszeretett a művébe.

Dultorak földjéről nem tudunk sokat. Földijeink közül csak egy járt ott, Avenor, de róla később szólunk. Dultorak versenyszelleme mit sem csillapodott, sőt, elhatalmasodott rajta, ahogy látta testvére buzgóságát. Így földjét hátrahagyva Altorak ellen vonult, hogy lerombolja művét.

Altorak számos élőlénnyel népesítette be földjét: növényekkel, állatokkal, gombákkal, emberekkel és tündékkel, halandókkal és a halhatatlanokkal. Altorak a halandókat kedvelte a legjobban, olyanoknak képzelte el őket, mint amilyen maga is volt. A tündéket azért alkotta, hogy örökké figyelni tudják az ő földjét, még akkor is, ha ő már halott lesz. E két nép együtt élt békében a Nagy-erdő szívében, mai nevén Eregon erdejében.

Dultorak, amikor megtámadta Altorak-földjét, először a tündéket célozta meg. Egy ifjú romelioli tünde hercegnek férkőzött a bizalmába, aki igen nagy érdeklődést mutatott a varázslás iránt, amire ekkor Altorak és Dultorak volt csak képes. Csillapíthatatlan éhsége okozta a vesztét. Ő volt romelioli Avenor. Dultorak éveken át tanította a mágiára, de Ő csak sötét gondolatok formázására volt képes. Altorak öccse őt küldte az emberek közé. Akik bizalmukba fogadták és nagy tudása miatt felnéztek rá. Szavára félni kezdték a halált, hatalomra és pénzre kezdtek el vágyni és magukénak akarták Altorak földjét. Az emberek három részre szakadtak. A nemes urak Eregon szívében maradtak. Városukat, amit Närlonnak neveztek el, nagyra és dicsőre építették. A három nép közül ők a hatalomra vágytak. A kereskedők, kézművesek és földművesek északnyugaton, Ságföldön éltek, a Hófödte-hegycsúcsoktól nyugatra. Ők a pénz és a szavak martalékává váltak. Az emberek déli királysága ugyan kevésbé került Dultorak hatalma alá, de ők is kaptak valamit, a gyűlöletet. Altorak, mikor látta ezt, szólította a tündéket, akik felkeresték az emberek urait, de már túl késő volt. Egymás iránt érzett ellenszenvük, háborúba taszította, az egykor nagy királyságot.

Ságföldtől keletre a tiltott Hófödte-hegycsúcsokba vándorolt* - vagy küldött - emberek, engedtek a kincsek csábításának, kis növésűek lettek és törpöknek kezdték csúfolni őket. Akadtak azonban olyan „törpök”, akik mégis hallgattak a tündékre. Elküldték Avenort. Majd vitába szálltak egymással. Voltak, akik északra, Jégföldre vándoroltak. Távol a földtől, távol a kincsektől, távol mindentől. Visszanyerték emberei alakjukat s ők lettek Jégföld emberei. Akik a Hófödte-hegycsúcsok Vas-völgyében maradtak, tovább zsugorodtak, és ők lettek a törpök. Az emberek háborúja Ságföld és Närlon között zajlott leginkább. A déli emberek eltűntek. Sokan úgy tartják, hogy magjuk kiveszett, de vannak, akik ezt is Dultorak művének tekinti. A gyíklények létezését aljas mágiának tekinti számos tünde bölcs szintúgy, mint Füves-puszta orkjaiét*.

* Altorak és a tündék tudták, hogy Dultorak hatalmának egyik középpontjában az emberi múlandóság áll. Számos kincset rejtett el a Hófödte-hegycsúcsokba, hogy megmérgezze a halandók elméjét. A tündék számtalanszor óva intették az embereket, a hegyeken való átkeléstől. De mindezt hiába.

A hadjáratok, ostromok, rajtaütések és csaták vége láthatatlan vértengerében, Avenor végül magára hagyta az embereket. Dultorak magához szólította, hogy elküldje őt a tündék birodalmaiba Romeliolba és Kelet-Eregonba. Avenor, testvérei közt járva rávilágított, hogy ők csak szolgái ennek a világnak, rabszolgái Altoraknak. A tündék fellázadtak és ahogy, az emberek ők is egymásnak estek. Avenor szülőföldjét mérgezte meg a legjobban Romeliol-erdejét, amit ma Sötétség-erdejeként ismerünk. Megfeketedett tündék lettek, elvonultak Eregon nyugati felébe, amit ma Gorthähultként ismerhetünk s felépítették Avenbargot. A kelet-eregoni tündék semlegesek maradtak. Felhagytak Altorak szolgálatával, de Avenor mellé sem áltak. Nem szolgálták az embereket, de szövetségeseik maradtak. Närlon fiaiból és a tündék lányaiból lettek a hazátlan fél-tündék, Avenbarg őket gyűlölte a legjobban.

A világban csak nőtt, nőtt és nőtt a feszültség, mígnem kialakultak az erőviszonyok és Altorak földje készen állt arra, hogy elkezdődjék az Első Nagy Háború.

* Hanraen az utolsó őrző mielőtt remeteségbe vonult volna, írt egy értekezést az emberi vér bemocskolásáról. A gyíklényeket déli emberek és hüllők keverékekeként írja le, az orkokat pedig närloni emberek és Dultorak népének ivadékaiként.

2. Az Első Nagy Háború

Altorak belefeledkezett művének csiszolgatásába és szinte teljesen átadta magát munkájának. Dultorak mindeközben a világában maradt, annak tönkretételéről pedig nem kívánt lemondani. Egy öcs győzni akarása vezetett végül az Első Nagy Háborúhoz, mikor Altorak földje lángba borult. A harcot Avenbarg indította, amikor megtámadta Närlon végvárait, Forth Whamsatrt, Forth Lärgaront és Forth Borothrämot. Délről a sivatagon átkeltek a gyíklények és bevették magukat az erdei emberek második legnagyobb városába, Gäronthârba. Az embereknek ekkor vált nyilván valóvá, hogy Avenor mindvégig becsapta őket. A harcokkal felhagytak s ugyan nem szövetségesekként, de erejüket Avenor ellen fordították. Närlon a harcokban legyengült és nem bírt küzdeni egyszerre Avenbarggal és a gyíklényekkel. A nemes urak kénytelenek voltak Närlon évszázados falai mögé bújni és várni, hogy mi fog történni. A keleti tündék próbáltak enyhíteni Närlon szenvedésén azzal, hogy délre igyekeztek, de valódi haderejüket északnak irányították a füves-pusztai orkok ellen. Ságföld és Jégföld igyekezett nem részt venni a harcokban. A jégföldi emberek a tengerekre menekültek, a ságföldiek pedig a pénzük mögé bújtak. Närlon védekező taktikája és a tünde gyengeség végül Avenornak és szövetségeseinek adta a győzelem nagyobb esélyét, egészen addig, amíg Vas-völgy népe le nem rohanta Füves-pusztát, és az északi närlon erődítményt, Forth Lärgaront, felszabadítva ezzel azt. Végül Avenbargot elfoglalták és elpusztították, a háború véget ért. Altorak azonban nagyon dühös volt népeire. Ráborította köpenyét a Napra, hogy földijei ne láthassák, ezzel büntetve őket a sok könnyért, amit neki okoztak. Altorak hátat fordított földjének és a bánatának élt. Azonban túlságosan szerette fiait és lányait, így megalkotta a nappalt és az éjszakát. Nappal láthatták a Fény országának emlékét, éjszaka pedig a Sötétséget, amit ők hoztak magukra. A Nap azonban erős fénnyel bírt, átviláglott Altorak köpenyén, őket nevezték csillagoknak, akik beragyogják Altorak büntetését.

Dultorak eltűnt. Azt beszélték, hogy Altorak és Dultorak a végső csatában megütköztek egymással, Altorak pedig elűzte őt saját földjére. Azt is mondják, hogy Avenor is vele menekült el. Mások szerint az ostrom idején veszett oda.

A hátrahagyott világban számos kor telt el. Kisebb-nagyobb háborúk dúltak, de inkább csak kereskedelmi útvonalakért, stratégiai jelentőségű várakért vagy szurdokokért. De mégis a népek békében éltek.

Történetünk a Vas-völgy északi részén kezdődik, ötven évvel a törp polgárháború után…

II. Avenbarg Ostroma (Második Nagy Háború)

Avenbarg ostromának történetét kicsit messzebbről kell szemügyre vennünk. Avenor bukása után a világ rendje mondhatni helyreállt. Végleg létrejöttek a különálló országok. Närlon és Kelet-Eregon tündéi kezdtek eltávolodni egymástól. Szövetségüket inkább csak kereskedelmi paktumok tudták bizonyítani. A törpök elbújtak hegyeik mögé, jobbára csak akkor jöttek elő, amikor kincseiket élelemre akarták cserélni. Az emberek számára rendkívül titokzatos nép volt. Füves-puszta orkjai megmaradtak nomád népeknek. A tündék és a törpök határain portyázgattak, de jelentősebb veszélyt nem jelentettek ezidőtájt. Jégföld emberei egyre távolabb hajóztak a partoktól. Legendák keringtek távoli földjeikről. Närlonban úgy tartották, hogy Jégföld megtalálta az örök élet és gazdagság titkát, ezért hagyják el Altorak-földjét. Ságföld nagyon meggyengült a folyamatos harcokban, kezdetben Närlon, majd Avenbarg ellen. Kölcsönökből és képmutatásból éltek. Azonban a kereskedők révén ezt egészen jól tudták addig-addig forgatgatni, míg nem sikerült visszanyerni erejük egy részét. A déli sivatag elnéptelenedett, a gyíklényeket többé senki nem látta a Nagy Háború végével. Mondták, hogy elpusztultak, mondták, hogy bűntudatukban elbujdostak. Ahogy teltek az évek, elfeledték őket. Romeliol tündéiről, a sötét-tündékről senki nem tudott semmit. Az erdő üres volt, kietlen és halott, Avenor rontása sosem tűnt el róla.

Az Első Nagy Háború után körülbelül öt évszázad telt el, mondhatni békében. Ám Romeliol erdejében, sötétségbe burkolózva Avenor visszatért és felépítette Raurdabargot majd szépen lassan visszakúszott Gorthähultba s tündéivel újraépítette Avenbargot. A vak királyok s uralkodók abba az álomba ringatták magukat, hogy Avenor hatalma elpusztult és a béke kora örökké fog tartani.

Mikor Eorgeling hatalomra került, ő volt Altorak-földjén az egyetlen, aki nem osztotta a vakok látomásait. De sajnos már késő volt. Apja túl sokáig élt ahhoz, hogy kellőképpen feltudjon készülni egy esetleges új háborúra. A szembenálló felek egymás határait háborgatták, komolyabb ütközetekbe nem bocsátkoztak. Närlon gyönge volt, tudta ezt Eorgeling, szövetségeseknek híján voltak, így húzta a háborút, ameddig csak tudta. Avenornak ez jól jött, meg tudta szervezni és erősíteni csapatait, hogy azok készek legyenek egy új háborúra. Egykori szövetségeseit újra felkereste. Az orkok készséggel mellé álltak, azonban a gyíklényeket nem sikerült felkutatnia. Dultorak átkát mondta ki rájuk, ami egyenlő volt a halálos ítéletükkel. Öt évvel később, Avenor csapatai megtámadták Forth Whamsatr erődjét. A närloni király, számított a támadásra, de az előző háború idején majd megrongálódott várat nem tudta helyreállítatni. A Második Nagy Háború kitört.

Whamsatr ostrománál Eorgeling elesett, de fiát sikerült kimenekítenie az erődből és Närlonba küldte, ahol összehívták az Első Nagy Tanácsot, Avenor kezdeményezésére. Békét kínált a világnak és cserébe csak Whamsatrt akarta megtartani. A tanácsban furcsállották ezt Avenor távozása után. A tündék elfogadták az ajánlatot és békét kötöttek Avenbarggal, de akadtak olyanok, akik nem voltak hajlandóak engedni Avenornak. Apjával szembeszegülve Laeria a szakadár tündéket a Hófödte-hegycsúcsok lábához vezette, ott próbáltak meg Avenbarg ellen küzdeni. A törpök szintúgy elfogadták Avenor békéjét, ugyanis a polgárháború lángja újra felizzani látszott Vas-völgyben*. Eorm király nem fogadta el Avenor ajánlatát. Närlon kapui alatt tartott egy beszédet az emberek küldöttségeinek, akik zászlaja alá gyűltek. Sokan beszélik, hogy szavaira megjelent a Nap és Altorak ránézett földjére.

* A törpök polgárháborúja Észak- és Dél-Vas-völgy között zajlott. A déliek nyertek végül. Ők voltak Avenor bábjai a törp királyságban, így a tanácsban is ők voltak jelen. Akkoriban észak kezdett felébredni hatvan éves álmából.

Nem sokkal később Eorm és az egyesült emberek Thalmargen mezejére vonultak, hogy megostromolják Avenbargot. A närloni, ságföldi és a fél-tünde katonák a szárazföldről, Jégföld népe pedig a tenger felől vette célba az erődítményt. Avenor nem számított erre a lépesére, ezért csapatai nagy része nem tartózkodott akkor Avenbargban. Megpróbálta megfélemlíteni az egyesült emberek seregeit, de Eorm nem tágított. Altorak ezt látva megjelenítette nekik a Napot, minek látványára az emberek megrohamozták a várat. Dultorak is megjelent aznap, megpróbálta eltűntetni a Napot. Altorak és Dultorak kardjai újra összecsaptak*.

Az ostrom kemény volt, számos ember veszett el Avenbarg falai alatt. Ki nyílzáporban, ki a falakon, akadt olyan is, aki a forró szurok martaléka lett. A kaput nem tudták betörni. Jégföld katonái a partraszállást követően a szárazon rekedtek, nem tudtak kimozdulni fedezékeik mögül. A csata veszni látszott, az emberek vonalai meginogtak. Néhányan futásnak eredtek, de Eorm megfújta kürtjét, ám annak hangját idegen kürt zavarta meg. Laeria tündéi voltak azok, sárkányok hátán ülve köveket dobtak Avenbarg állásaira. Majd kis idő múlva megjelentek az erdő határában a kelet tündéi, a törpök és a kihaltnak hitt gyíkemberek. A törp ostromgépekkel Avenbarg kapuja hamar megadta magát. A betörés során esett el a keleti-tündék büszke királya. Az erődöt elfoglalták, Avenor pedig Altorak kardja, Närgaron által lelte halálát.

* A két kard ekkor már Altorak földjén tartózkodott. Dultoraké Avenor kezében, Altoraké pedig Korkozár, a törp kezében. Avenor azért akart békét kötni, hogy felkutathassa és elpusztíthassa Altorak kardját. Azonban Altorak „emberei” gyorsabbak voltak. Egy ismeretlen szigeten találtak rá, Hanraennél, az utolsó tündénél, aki hű maradt Altorakhoz és védelmezte a világot.